Az énektanulás nyelvezete

Nagyobbra kell nyitni, mint amekkora a hang.

Aztán a teret először ki kell bélelni levegővel, és úgy beleereszteni a hangot. Mintha a hang be lenne csomagolva levegőbe.

Ha jó helyen van a hang, azaz megvan a pozíció vagy zönge, akkor azt lehet érezni, hogy nagyon elöl szól a hang, a fejünk elején, mintha egy maszk lenne rajtunk és az zengene, vagy néha szinte csak egy tűhegynyi ponton. Ez bármilyen hangzót is mondunk, ugyanott marad, ez a magja a hangnak.

Az előző bejegyzésben lévő cső minden bizonnyal a levegőoszlop érzete. Ez az oszlop tartja, támasztja meg a hangot, ettől könnyűvé válik a hang.

A hasat, főleg az alhasat jól el kell lazítani, hogy minél mélyebbre tudjuk venni a levegőt, minél lejjebbről induljon a levegő, így hosszabb legyen a levegőoszlop.

Ha eléggé nyitva vagyunk, érezni lehet, hogy milyen nagy tér van az orr mögött (ez az orrüreg), mekkora helye van a hangnak.

Néha olyan érzés, mintha egy cső lenne az orrom mögött, ami megy tovább a homlokom felé, és abba fújom be a levegőt, ami aztán megy ki a szabadba.

A lágyszájpadot (ami a kemény mögött van) fel kell emelni, olyan érzés, mint mikor ásítunk.

Azaz felfelé kell nyitni ahhoz, hogy a levegő továbbmehessen a fejben lévő üregekbe.

A torok bő, laza és tág éneklés közben. Nagyobbra kell nyitni, mint gondolnánk.

Énekelni nem torokkal, hanem levegővel kell (ld. Karinthy), vagy esetleg nem erővel, hanem levegővel.

Olyan érzés, mintha az embernek nem is lenne torka, mert nem használja egyáltalán, a levegő sokkal előrébb áramlik az orr felé. Olyasmi, mint amikor orrot fújunk, a levegő ugyanazt az utat járja be, csak közben hangot adunk.

Karinthy Frigyes: Énekelni tanulok

 

Elmegyek és megtanulok énekelni. Felkeresem a híres tanárt.
A híres tanár megvizsgált, azután elmondta az ő módszerét. Az ő módszere úgymond abból áll, hogy a hangszerveket külön hangszernek tekinti. Úgy mint egy hegedűt. Másodszor pedig, legyek tekintettel a hangűrre, mert az a legfontosabb. Megígértem, hogy tekintettel leszek.
- Most, pedig énekelje el ezt, hogy " FELEDNÉLEK, DE NEM TUDLAK FELEDNI".
De már az első szavaknál leintett:
- Nem jó, maga a torkából énekel barátom.
Bevallottam,hogyha már így tetten ért, minek tagadjam, én már csak úgy a torkomból énekeltem.
Szánakozva nézett rám:
- Mindig így szokott?
Irultam-pirultam, de őszintén elismertem, hogy bizony ez már nekem olyan rossz szokásom, nagyon elkényeztettek gyerekkoromban. 
- Hát nézze-mondta a tanár - . Az énekes nem a torkából énekel, a torkából mindenki tud énekelni, azzal nem megy semmire. Az ember a hangot leereszti a tüdőbe.
- És tüdőből énekel. - találtam ki boldogan.
Dehogy - intett le a tanár-, a tüdőbe csak leereszti a hangot, de mindjárt felküldi az orrba.
- És onnan... - ingadoztam
- Na onnan?! - nézett rám szigorúan a tanár.
- A zsebkendőbe.
- Nem készült, az orrból kiereszti a levegőbe. Az énekes a tüdejével és az Eustach csővel énekel.
- Az mennyibe kerül?
- Az Eustach cső - magyarázta a tanár -, mint tudjuk, az a cső, ami a füljáratot összeköti az orrjárattal.
- Mint tudjuk. - legyintettem könnyedén.
- Ha fennhangon énekel, a nyelvgyököt le kell tolni a gégébe, barátom, miáltal a gyomor és a bárzsing egy rezonáns hangűrt képez.
- Igenis.
- A mély hangoknál kiereszti a nyelvgyököt, és behunyja a szemét. Miért hunyja be a szemét?
- Hogy ne lássam a hatást.
- Fals. Azért hunyja be a szemét, hogy jobban kinyithassa a száját.
Kinyitottam.
- Úgy. Most rezgesse a hangszalagjait.
Ha én azt tudnám, hogy hol vannak a hangszalagjaim! Minden esesetre a legjobb lesz, ha az egész testemet rezegtetem, akkor a hangszalagjaim is biztos rezegni kezdenek.
- Úgy. Most énekelje "FELEDNÉLEK", de tüdőből és ne csukja be a száját. Nem jó, nem jó.
Így ezt nem lehet énekelni. Próbálja á-val énekelni, akkor talán megy.
- Fáládnálák, dá nám tádlák fáládná.
- Nem jó, próbáljuk u-val!
- Fuludnuluk, du num tudluk fuludnu.
- Nem jó, nem jó. - ordított a tanár úr durván. - Maga visszaereszti a nyelvgyökerét maga szerencsétlen! Tönkreteszi a hangűrt! Nem érti, hogy a hangűr a legfontosabb? Az énekesnek  a hangűr olyan fontos, mint az aviatikusnak a hangár! A nagy énekesek az egész fejüket hangűrnek használják. Na várjon, majd csinálunk valamit.
A tanár hirtelen belenyúlt a torkomba és ott megfogott valamit. Később azt álította, hogy a nyelvgyökerem volt, én nem tudom biztosan.
- Most énekeljen!
- Nem tudok - írtam le egy darab papirosra -, mert a keze a szájamban van!
A tanár ekkor egészen belement a szájamba és leereszkedett a légcsőmön. Néhány percnyi szünet után egy hang szólalt meg bensőmben. Azonnal megismertem a tanár hangját.
- Uram - kiabált a torkomon keresztül -, nagy baj van. Én azt hiszem, a legjobb lesz, ha abbahagyja az énektanulást.
- Szívemből beszél ön.
- Nem, a gyomrából beszélek, a gyomra rosszul van berendezve, megmondom, hogy miért.
- Nos?
- Csak azért mondtam, hogy rosszul van berendezve - mondta a tanár -, hogy önnek a kiváncsiság kiszúrja a az oldalát, és az így támadt lukon kijöhessek.
- Rosszul tette ön. A könyökömön is kijöhetett volna, a tudománya is ott jött ki, meg az egész énekművészet.