Karinthy Frigyes: Énekelni tanulok
Elmegyek és megtanulok énekelni. Felkeresem a híres tanárt.
A híres tanár megvizsgált, azután elmondta az ő módszerét. Az ő módszere úgymond abból áll, hogy a hangszerveket külön hangszernek tekinti. Úgy mint egy hegedűt. Másodszor pedig, legyek tekintettel a hangűrre, mert az a legfontosabb. Megígértem, hogy tekintettel leszek.
- Most, pedig énekelje el ezt, hogy " FELEDNÉLEK, DE NEM TUDLAK FELEDNI".
De már az első szavaknál leintett:
- Nem jó, maga a torkából énekel barátom.
Bevallottam,hogyha már így tetten ért, minek tagadjam, én már csak úgy a torkomból énekeltem.
Szánakozva nézett rám:
- Mindig így szokott?
Irultam-pirultam, de őszintén elismertem, hogy bizony ez már nekem olyan rossz szokásom, nagyon elkényeztettek gyerekkoromban.
- Hát nézze-mondta a tanár - . Az énekes nem a torkából énekel, a torkából mindenki tud énekelni, azzal nem megy semmire. Az ember a hangot leereszti a tüdőbe.
- És tüdőből énekel. - találtam ki boldogan.
Dehogy - intett le a tanár-, a tüdőbe csak leereszti a hangot, de mindjárt felküldi az orrba.
- És onnan... - ingadoztam
- Na onnan?! - nézett rám szigorúan a tanár.
- A zsebkendőbe.
- Nem készült, az orrból kiereszti a levegőbe. Az énekes a tüdejével és az Eustach csővel énekel.
- Az mennyibe kerül?
- Az Eustach cső - magyarázta a tanár -, mint tudjuk, az a cső, ami a füljáratot összeköti az orrjárattal.
- Mint tudjuk. - legyintettem könnyedén.
- Ha fennhangon énekel, a nyelvgyököt le kell tolni a gégébe, barátom, miáltal a gyomor és a bárzsing egy rezonáns hangűrt képez.
- Igenis.
- A mély hangoknál kiereszti a nyelvgyököt, és behunyja a szemét. Miért hunyja be a szemét?
- Hogy ne lássam a hatást.
- Fals. Azért hunyja be a szemét, hogy jobban kinyithassa a száját.
Kinyitottam.
- Úgy. Most rezgesse a hangszalagjait.
Ha én azt tudnám, hogy hol vannak a hangszalagjaim! Minden esesetre a legjobb lesz, ha az egész testemet rezegtetem, akkor a hangszalagjaim is biztos rezegni kezdenek.
- Úgy. Most énekelje "FELEDNÉLEK", de tüdőből és ne csukja be a száját. Nem jó, nem jó.
Így ezt nem lehet énekelni. Próbálja á-val énekelni, akkor talán megy.
- Fáládnálák, dá nám tádlák fáládná.
- Nem jó, próbáljuk u-val!
- Fuludnuluk, du num tudluk fuludnu.
- Nem jó, nem jó. - ordított a tanár úr durván. - Maga visszaereszti a nyelvgyökerét maga szerencsétlen! Tönkreteszi a hangűrt! Nem érti, hogy a hangűr a legfontosabb? Az énekesnek a hangűr olyan fontos, mint az aviatikusnak a hangár! A nagy énekesek az egész fejüket hangűrnek használják. Na várjon, majd csinálunk valamit.
A tanár hirtelen belenyúlt a torkomba és ott megfogott valamit. Később azt álította, hogy a nyelvgyökerem volt, én nem tudom biztosan.
- Most énekeljen!
- Nem tudok - írtam le egy darab papirosra -, mert a keze a szájamban van!
A tanár ekkor egészen belement a szájamba és leereszkedett a légcsőmön. Néhány percnyi szünet után egy hang szólalt meg bensőmben. Azonnal megismertem a tanár hangját.
- Uram - kiabált a torkomon keresztül -, nagy baj van. Én azt hiszem, a legjobb lesz, ha abbahagyja az énektanulást.
- Szívemből beszél ön.
- Nem, a gyomrából beszélek, a gyomra rosszul van berendezve, megmondom, hogy miért.
- Nos?
- Csak azért mondtam, hogy rosszul van berendezve - mondta a tanár -, hogy önnek a kiváncsiság kiszúrja a az oldalát, és az így támadt lukon kijöhessek.
- Rosszul tette ön. A könyökömön is kijöhetett volna, a tudománya is ott jött ki, meg az egész énekművészet.
